Kategória: 2011/12 -es tanév

Nemzetiségi dalfesztivál

Nemzetiségi dalfesztivál

 – X-faktor lázban él az ország, s ilyen kor kevesebb figyelem fordul a népdalok, a nemzetiségi dalok felé, pedig ahogy egy német szólás tartja: Ahol énekelnek, ott nyugodtan pihenj meg, mert a gonosz embereknek nincsen daluk – köszöntötte Hartdégenné Rieder Éva „ötletgazda”, a vértessomlói intézmény igazgatója a nemzetiségi dalfesztivál résztvevőit.

Hat évvel ezelőtt teremtett hagyományt a Vértessomlói Általános Iskola azzal, hogy német nyelvű népdaléneklésre hívta, várta a megye diákjait, így csütörtökön délután ismét gyermekzsivajtól volt hangos az intézmény, hiszen közel száz dalos készült a fellépésre.

A helyiek és a várgesztesi tagintézmény mellett öt nemzetiségi iskola, a tarjáni, csolnoki, gyermelyi, táti és felsőgallai képviseltette magát az eseményen. A kórusok, kamarakórusok mellett szólóban, duóban és trióban fellépők a szabadon választott énekszámokon túl, saját lakóhelyük dialektusában is megszólaltatták az előző generációk kedvenc nótáit, a közönség nagy örömére.

Hartdégenné Rieder Éva szólt arról is, hogy a megvalósításban a megyei német kisebbségi önkormányzat támogatásán túl, az intézmény Junior alapítványa, a Generali biztosító és az osztrák partner iskolaegylete is segítette a színvonalas esemény megrendezését, amelyről minden résztvevő ajándékkal térhetett haza. S hogy valóban emlékezetes legyen az élmény, arról a szervezők gondoskodtak, hiszen a fináléban közel száz gyerek torkából, egy kórust alkotva szólt a sváb dal a hatodik somlói fesztiválon.

A fesztivál képeit az alábbi linkre GALÉRIÁBAN kattintva tekintheti meg!

Forrás: www.vertessomlo.hu

Októberi programjaink

Október

  • 03. hétfő: Megemlékezés a Zene Világnapjáról

 

  • 06. csütörtök 8:00: Az Aradi Vértanúk napja – ünnepélyes megemlékezés az iskola tornatermében

 

  • 08. szombat: Parasztköltészet napja alkalmából rendezett regionális szavalóverseny Bakonyszentkirályon

 

  • 11. kedd: felsős bérletes színház 14:30 Tatabánya

 

  • 15. szombat: Idősek napja – ünnepi műsor az idősek tiszteletére az iskola tornatermében

 

  • Táncház:

alsó tagozat:

  1. 1. osztály:    október 4.   kedd    14:00-14:45
  2. 2. osztály:    október 4.   kedd    15:00-15:45
  3. 3. osztály:    október 18. kedd    15:00-15:45
  4. 4. osztály:    október 12. szerda 15:00-15:45

 

  • 21. péntek: Megemlékezés október 23-ra: filmvetítéssel

 

  • 26. szerda bérletes színház az 1. 2. osztálynak

 

  • 27. csütörtök 15:00 –tól: Megyei Német Népdaléneklési Fesztivál lesz, melyre minden kedves érdeklődőt, szeretettel várunk!

 

 

 

 

Papírgyűjtés eredményei

Papírgyűjtés eredménye

2011. szeptember 29.

Alsó tagozat:

1. helyezett        4. osztály                         100 kg/fő

2. helyezett        3. osztály                          64 kg/fő

3. helyezett        2. osztály                           61 kg/fő

4. helyezett        1. osztály                       32,5 kg/fő

Felső tagozat:

1. helyezett        5. osztály                          76 kg/fő

2. helyezett        7. osztály                         53 kg/fő

3. helyezett        6. osztály                         45 kg/fő

4. helyezett        8. osztály                         29 kg/fő

 

Összesen gyűjtött papír: 8 527 kg

 

2011. szeptember 29-én 11 órától papírgyűjtést rendeztünk az iskola parkolójában. Ilyenkor tanár, diák, szülő, nagyszülő egy emberként dolgozik, összefog az iskola apraja, nagyja. Bár van első helyezett és utolsó is, de valahogy senki sem szomorú, mert ilyenkor mindenki nyer.

A befolyt összegből ugyanis jutalomkiránduláson vehet részt az iskola valamennyi tanulója.

S, bár a szeptemberi papírgyűjtés még csak most ért véget, azért ne feledjétek jövőre is legalább ugyanennyi szorgos diákot és még több papírt várunk!

Zökkenőmentesen indult a tanítási és nevelési év

Időben megérkeztek a tankönyvek és a munkafüzetek, így semmi akadálya nem volt az idei tanév megkezdésének, annak ellenére, hogy több szervezeti és személyi változás is volt a nyáron – összegezte tapasztalatait csütörtökön Hartdégenné Rieder Éva, a vértessomlói iskola és óvoda igazgatója, aki ezévtől a várgesztesi intézményeket is irányítja.

– Ami a szervezeti változást illeti, tagintézményként csatlakozott hozzánk a gesztesi iskola és óvoda – mondja a szakember. Ott Mosonyiné Hofer Szonja látja el a vezetői teendőket, s mellette német nyelvre is oktatja a diákokat. Munkáját Kemény Ilona és Arató Albertné segíti, s heti egy alkalommal egy informatikus kolléga is átjár a negyedikeseket tanítani – ez eddig nem volt a szomszéd faluban. Hét elsős, három másodikos, egy harmadikos és két negyedikes diák ült iskolapadba szeptember elsején. Az óvodát Pillmann Katalin vezeti változatlanul, akit egy óvónő és egy dada segíti a 22 apróság ellátásában.

Somlón 146-an, a tavalyi létszámnál tízzel több diák kezdte meg tanulmányait, s 24 apróság számára első alkalommal szólalt meg a csengő. A tanulók közül 98-an helyiek, míg 48-an más településről járnak az intézménybe. A szakos ellátottság megfelelő, s Bíró Magdolna személyében egy új némettanár is érkezett. Ami jelenleg gondot okoz, az az, hogy 79-en ebédelnek a 25 főt befogadó étkezdében, így mindenképpen szükséges lesz egy új melegítőkonyha és étkezde kialakítása. Több mint félszáz kisgyerek jár a somlói óvodába, akik nevelését és gondozását Hartdégen Józsefné megbízott vezető mellett, három óvónő és két dada végzi – tájékoztatott az oktatási és nevelési év beindulásáról Hartdégenné Rieder Éva.

Forrás: www.vertessomlo.hu

Informatikai forradalom az iskolákban

A térség településeinek iskoláiba minden jel szerint beköszöntött a XXI. század, legalább is, ami az informatikai fejlesztéseket illeti. A Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program (TIOP-1.1.1/07/1) keretében meghirdetett, a pedagógiai, módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra fejlesztése című pályázat segítségével interaktív táblákhoz és a hozzájuk kapcsolódó informatikai eszközökhöz jutottak az intézmények. Szinte minden térségi település gazdagodott ilyen eszközökkel.

Szákszendre öt digitális tábla érkezett a TIOP pályázat keretében, a hozzá tartozó felszerelésekkel, de nyolc számítógép és egy 30 főt kiszolgáló szavazórendszer is támogatja ez évtől az oktatást. Ez utóbbiról tudni érdemes, hogy segítségével egy egész osztályt lefeleltethet a pedagógus akár negyedóra alatt, s az eredményeket is tudja közölni a tanulókkal.

A vértessomlói Német Nemzetiségi Általános Iskolában négy tanteremben szereltek fel interaktív, digitális táblákat és az ezekhez tartozó projektorokat, beüzemelték a vezérlő laptopokat, míg a számítástechnikai teremben tizenkét multimédiás asztali számítógépet telepítettek, mintegy 5,6 millió forintért. A fejlesztés előnyei a várgesztesi gyerekeket is érinti, hiszen a felső tagozatosok a szomszéd községben folytatják tanulmányaikat.

A projektek minden esetben az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósultak meg, ahogyan Oroszlányban is. A TIOP pályázat eredményeként a város iskolái összesen 71 új személyi számítógéphez és 29 interaktív táblához jutottak. A hálózati kommunikációt intézményenként egy WIFI Router és a Ságvári Iskolában egy alkalmazás szerver teszi teljessé.

Forrás: www.vertessomlo.hu